May 10, 2012

Társasházi számladíj-csökkentés odafigyeléssel 1. rész

Lakásomban egy év alatt a gázszámla 5752 Ft-ról 4952-re, a villanyszámla 4136 Ft-ról 3715-re csökkent. A vízfogyasztás is mérséklődött 10%-al.

A lakásban 1 évig lakott nővérem (24 éves, egyedül élő, dolgozó nő). A lakást 7.30-kor hagyta el és általában 17.00 körül ért haza. Mikor Budapestre kerültem, akkor ő összeköltözött barátjával, akivel már össze is házasodtak, és vidékre költöztek. A lakásba be tudtam költözni, most én lakom itt egyetemistaként egyedül.

A nővérem sem folytat energiapazarló életmódot, átlagos fogyasztónak nevezném. Számos - energiafogyasztási szempontból lényeges -, alapvető különbség van a közte és közöttem. Napközben többet vagyok itthon. Egyrészt, mert közel lakom az egyetemhez és 1-1 szabad órára is haza tudok jönni – például ebédelni, másrészt, nincs előadás egész nap. Nővéremmel ellentétben, én nem nézek tv-t, ritkán használok hajszárítót, rövidebb ideig zuhanyozok, nem használok olvasólámpát elalvás előtt olvasáshoz. Viszont többet vagyok PC előtt és elalvás előtt tabletPC-n olvasok.

Tények

Adott egy 27 m2-es lakás a Budapesten egy belvárosi utca egyik társasházában. Az épület műemlékvédelem alatt áll, így a szigetelés és a nyílászárók cseréje nehezen – vagy egyáltalán nem megoldható. Az épület 4 szintes, belső udvaros, körfolyosós. A lakás a 3. emeleten van, mindkét oldalt van szomszéd, akárcsak a lakás alatt és felett is. Így csak 2 oldali fűtetlen fal van – egy a folyosó felől, egy pedig az épület másik oldala. A beltér magas és mivel az alapterület kicsi, így galériát építettünk be, ahová egy matrac került.

Motiváció, alapelvek

Egyetemistaként minimális önálló jövedelemmel rendelkezem, így a lakás rezsi-költségét a szüleim fizetik. Szeretnék legalább az által terhet levenni a vállukról, hogy odafigyelek arra, hogy mikor mivel tudom minimalizálni a kiadásokat. Másrészt régebb óta érdeklődöm az energetika iránt. Figyelem a megújuló energiahordozókra irányuló kutatásokat és elképzelhetőnek tartom, hogy ezen a területen dolgozom majd. Zavar a jelenlegi fenntarthatatlan fejlődés és úgy döntöttem, hogy legalább a saját lehetőséghez képest mindent megteszek, hogy a Föld ne menjen tönkre - bár tisztában vagyok vele, 27 m2-en nem fogom megváltani a világot.

“Minden számít”. Ezt a mondatot egy motivációs trénertől hallottam és úgy gondoltam, hogy ez igaz lehet az energiatakarékosságra is. Ezért törekszem a legapróbb részletekre is odafigyelni és mindent nagyobb hatásfokkal végezni, még akkor is, ha az eredetihez képest csak kicsi megtakarítást jelent. Sok kicsi sokra megy. Azonban a kényelmi szempontokat nem adom fel, értem ezt úgy, hogy nem fogok fagyoskodni a lakásban, és nem olvasok gyertyafénynél, mert bár a gáz és a villanyáram nem olcsó, még mindig olcsóbb, mint a gyógyszer a megfázásra vagy a szemüveg a látásra.

A lakásban 3 fogyasztásmérő van: a villany-, a gáz- és a vízóra. Mindegyiknek az állását március közepe óta egy alkalmazás segítségével naponta rögzítem (legalábbis amikor Budapesten vagyok). Ezáltal kimutatást készíthetek az időszaki energiafelhasználásokról.

Gáz

A gázt a Fővárosi Gázművek Zrt. szolgáltatja köbméterenként bruttó 117.5 Ft-ért. Ehhez még hozzáadódik évente 12312 Ft éves alapdíj (ami havonta nagyjából 1000 Ft) és némi készletezési díj. A gáz elsődleges felhasználása természetesen a fűtés, de a sütés-főzés is azzal történik, mivel csak egy nagyjából 40 éves, lábon álló gáztűzhellyel rendelkezem. Bár a sütés-főzés nincs évszakhoz kötve, volumenét tekintve mégis elhanyagolható a fűtéshez képest. Sem nővérem, sem én nem sütünk-főzünk rendszeresen, csak nagyjából hetente 1-2x. Esetemben még van példa arra, hogy szenet gyújtok be a tűzhelyen vízipipához. Ehhez - legutóbbi mérésem szerint - 0.069 m^3 gáz elégetése szükséges, aminek ára maximum 9 Ft.

A fűtés már többe kerül. Tény, hogy a lakás hőmérsékletének 1 °C-al történő emelése esetén a kiadás 6%-al nő. Nővérem jellemzően 21-22 °C-ban érezte jól magát, ezért ilyen hőmérsékletet tartott a lakásban, ha otthon volt. Azzal tisztában volt, hogy érdemes lejjebb venni a fűtést, ha hosszabb időre elmegy otthonról. Ilyenkor télvíz idején  - ha el nem felejtette - kicsit visszábbtekerte a szabályzót, így biztosítva, hogy mikor hazaért akkor sem lesz hidegebb 19-20 °C-nál, de azért mégis spórolt.

Vele ellentétben én megelégszem a 20 °C-al. Aludni a fent, a galériában szoktam, ahol melegebb van (mivel magasabban van). Ezért lefekvés előtt is kicsivel lejjebb veszem a fűtést. Több tanulmány készült arról, hogy mi az optimális hőmérséklet az alváshoz. Legtöbb azt vallja, hogy a 18-21 °C között a legpihentetőbb az alvás. Ha melegebb van, akkor az ember nem tud nyugodtan aludni, úgynevezett mikroébredések jelentkeznek, ami másnap fáradságot, hosszabb távon pedig stresszt okozhat. A konvektor leszabályozásakor azonban nem szabad túlzásba esni, ugyanis minél hűvösebb van a szobában, annál nagyobb valószínűséggel lesz az ott alvó embernek rémálma.

Ha a lakást hétvégére, vagy hosszabb időre elhagyom, akkor a konvektort csak gyújtólángon hagyom, ami kb. 17 °C-ig engedi lehűlni a lakást. Ezt sosem felejtem el, van egy “teendők a lakás elhagyása előtt” listám, amin mindig átfutok, ha elutazom.

A párologtatás a hőérzetet javítja. Emellett egészségesebb is a párásabb levegő a száraznál - ez utóbbi a szem és a nyálkahártya száradását okozhatja, ami megbetegedések oka lehet. A lakás szellőztetése is fontos, melynek ideje alatt a fűtést érdemes letekerni. 5 perc szellőztetéssel a levegő kicserélődik, de a falak és bútorok nem hűlnek le.

Érdekesnek és hasznosnak találom a sörkollektort. Ez egy házi készítésű napkollekektor. Elkészítése nem túl bonyolult, csak az üres sörös dobozok alját és tetejét kell levágni, majd a hengereket csővé összeilleszteni és lefújni fekete festékkel. Az elkészített csöveket a háztetőre fel kell tenni, majd a cső mindkét végét be kell vezetni a fűtendő helyiségbe, ahol egy - például régi, 12 Voltos processzorhűtő - ventillátorral a cső egyik végén a levegőt befelé, a másik végén pedig onnan kifelé kell fújni. Így a levegő a tetőn lévő fekete sörös dobozokon átáramolva felmelegszik, és úgy kerül vissza a helyiségbe. Sajnos a budapesti lakásban ilyen rendszer kiépítésére lehetőségem nincs.

Nandor Biro

Software Engineer working at Whereby, lover of all things countryside, life-long learner with a passion for IT and woodworking. Find him on Twitter.